2012. szeptember 24., hétfő

13.rész- Ezt nem akarom elhinni!!


Sziasztok meghoztam az új részt VÉGRE!! jó olvasást Laura és Vivi xx

A nap szépen lassan kelt fel a dombok közül. Reggel 6.-kor fenn vagyok. Ez csoda! Volt bennem egy érzés ami nem hagyott aludni. Valami rossz fog történi? Vagy valami jó? Nem tudom! Bár az is lehet ,hogy Harry horkolása ébresztett fel. Néztem ki a hatalmas ablakon az erkélyen énekelő madárra. Elgondolkodtatóan énekelt,fütyült. Elbambultam a dombokon kikandikáló napon és az érdekes színeken. De mindig amikor mélyen elgondolkodtam volna Harry vissza hozott a valóságba. Egyszer túl ölelt(én voltam neki a plüsscicája) bár néha már nem tudtam levegőt venni. Vagy valamikor bele horkantott a fülembe és csámcsogott párat majd még jobban hozzám bújt. 3 hete együtt vagyunk! Olyan gyorsan teltek el ezek a napok. 5 percig néztem ki a fejemből amikor Harry eltávolodott az ágy másik sarkához így ki tudtam kelni az ágyból. Kimentem a folyósora és ott szépen lassan leosontam a nappaliba. Szerencsére nem keltettem fel senkit. Bár Niall szobájának az ajtaja nyitva maradt és amit láttam az megröhögtetett. Egy szőke srác feje a földre leesve, segge pedig fent az ágyon. A nappali kanapéjára le ültem és elkezdtem nézni a tv-t. Majd fél 7-kor lépteket hallottam. Niall volt az.
- szia,hát te?-kérdezte komásan.
- szia,nem tudtam aludni! mivan leestél az ágyról?
- igen! honnan tudod?
- csak rá hibáztam!
- jó én megyek iszok és visszafekszem aludni!
- ok!
Elindult a konyha felé, majd bement ivott egy kis ásványvizet és utána az asztalon lévő szőlőfürtökről lecsipegetett néhány szemet. Végülis mit várhatunk volna Niall Horan-tól? Csámcsogva jött vissza hozzám és nézte a tv-t.Az oroszlánkirály ment.
- komolyan ezt nézed?
- igen! Szejetem a meszéket!-válaszoltam neki gyerekhangon.
-(neved)?
- igen Niall?
- majd csinálsz reggelit?
- persze!!mit?
- rántottát!
- oké , megcsinálom de most már menj aludni mert a komásan éhes fejed megilyeszt!-ezen a mondatomon elröhögtem magam, Niall pedig egy mosollyal indult fel a lépcsőn.

*Harry szemszöge*

Te jó ég! Mennyi az idő? 710 ?De korán van!-állapítottam meg az éjjeli szekrényemen lévő órát nézve. Megfordulok és átölelem (Nevedet) az majd elaltat! igaz hogy most kényelmesen fekszem de akkor is! Lehet hogy fázik!*megfordul* Hol van? Kihűlt a helye! Hova mehetett? Elhagyott? Felhívom!*tárcsáz* Nem veszi fel!!-felkeltem és villám gyorsan száguldottam le a lépcsőn.

*Te szemszöged*
Ez a mese olyan szomorú! Hülye Zordon! Inkább elkapcsolok! Elkapcsoltam az MTV-re ahol éppen szünet volt és abban állapodtam meg magammal hogy itt maradok. Egy telefon reklám során rájöttem hogy az enyém levan merülve és fel kéne tölteni. Ezért kikapcsoltam a tv-t és kiosontam a konyhába valamit inni. Éppen az utolsó cseppeket ittam ki a pohár aljából amikor Harry hangjára lettem figyelmes. Mint egy szirénázó mentő autó,csak a sziréna az a mondat hogy: (Neved) Hol vagy???  (Neved)! (Neved)!!!
Jaj istenem Mr.Styles-ra rájött a pánik roham! Ezért fel indultam a lépcsőn. Harry pedig száguldott le rajta.
- Harry!!!
- ne most (Neved) meg kell találnom (Nevedet)!!
- de… na mindegy ez reggel hülye!-felmentem a lépcsőre és ott néztem mit csinál ez a majom. Közben a fiúk is mellém társultak.
- mi van itt?- törölgette szemét Zayn.
- keres engem!
- miért?-szólalt meg Liam.
- szerintem nem talált meg reggel az ágyban!
- pedig csak mesét néztél a nappaliba- folytatta Niall.
- pontosan! De valaki állítsa már le fáj a fejem!-a fiúk füttyentettek egyet amire Harry megállt a szoba közepén.
-itt vagyok te ész kombájn!
-hála az égnek!-rohant oda hozzám.
-na fiúk menjünk vissza aludni!-mondta Louis és vissza mentek a szobájukba.
Eközben Harry átölelve rám esett és nyomot egy puszit a számra.
- hova tüntél?
-6 órakor felkeltem és nem bírtam vissza aludni ezért elmentem mesét nézni!
- de a telefonod…
- jaj jó hogy mondod fel kell töltsem!
- hogy lehetek ennyire hülye??-fogta meg fejét.
- Nem tudom! És hogy lehetsz ennyire aranyos?
- mert?
- Nem találtál ezért elkezdtél megkeresni.-majd megcsókoltam-Na gyere menjünk.
- Hova?
- Aludni.
- De nem tudsz.
- De te meg igen!
- miből gondolod?
- a fejed ki nézete alapján!
- oké! menjünk!
Elmentünk aludni és valami csoda folytán elaludtam. A csoda pedig nem volt más mint Harry.9 óra felé keltem fel, ahogy forgolódtam észre vettem hogy Harry nincs az ágyba. Elkezdtem gondolkodni hogy kezdjek e sikítozni,ordítani hogy nem találom csak a vicc kedvéért de le mentem inkább a konyhába. A konyhába 2 segítő járt körbe-körbe vitték a hozzávalókat,tálakat a séf  úrnak. A séf úrnak Mr. Styles pedig csak csinálta a fontos dolgokat. Míg szerintem Zayn aludt és Niall pedig  csak a pultnál üllt.
- jó reggelt!
- jó reggelt!-hangzott egyhanguan a 4 fiú szájából majd lehuppantam Niall mellé.
- Mi lesz a reggeli séf úr?
- Hölgyem nem lesz más mint rántotta Lilo Styles módra.
- Lilo Styles?
- Igen ez egy speciális recept. Kell hozzá egy Liam és egy Louis és persze én!
- Oh… - mosolyodtam el és Niallhoz fordultam.
- Bocsi hogy nem csináltam rántottát neked.
-Nem baj ez is jó csak ehető legyen mert múltkor só helyett cukrot raktak bele és hát borzalmas volt…
- És mit csináltatok vele?
- Megettem.
- Megetted?
- Igen..
- De azt mondtad..
- (Neved) inkább hagyd! –szólt közbe Louis.
- Oké!
- És ma mit csinálunk?
- Szerintem pihenjünk- mondta Liam
- És benne vagyok! –néztem mosolyogva Liamre.
- Nekem az a lényeg hogy veled legyek!-mondta a séf úr.
- Oh :$
- Szerelmesek… -forgatta meg szemét Louis.
- Neked is van!
- Tudom de most nincs itt!
- (Neved) ne mond neki mert sírni kezd!
- Haha nagyon vicces!-morogta Louis.
***
 -Jé!!! Itt van a telom!-hangzott a kijelentésem.
-   -Hol volt?
-   -A párna alatt!
-   -Hát igen… este 7-kor megtalálod!
-   -Na! Én egy kincs kereső profi vagyok!
-   -Hát igen…
-   -De a töltő otthon van…
-   -Honnan tudod?
-   -Azt se találtam sehol..
-   -Akkor elmegyünk hozzátok és utána vissza!
-   -Oké!
Beszálltunk a kocsiba és indultunk is.
-   -Tudod mit találtam még?
-   -Mit?
-   -A telod! És megnéztem az üzeneteid!
-   -Mi?-ki szálltam a kocsiból és szaladtam a házunk felé és Harry elől.
-   -Nem kapsz el!-majd kinyitottam a kapunkat és Harry majdnem megfogta a kezem. Gyorsan fel a lépcsőn és az ajtó kilincset megfogtam és benyitottam. Harry megfogta a a kezem és átölelt.
-   -Oké!!! Nem néztem meg az üzeneteid!-mosolyodtam el.
-   -Helyes!
-   -Szia kicsim!-mondta apa és én pedig ledöbbenve néztem fel amint Harry kezei között egy kicsit furán néztem ki.
-   -Szia apa!
-   -Jó estét Mr. (Vezetékneved)!
-   -Szia! Te ki vagy?
-   -Ő a barátom Harry…
-   -A nevét tudom (Neved)! Csak akkor ti most?
-   -Igen mi járunk!
-   -Uram ha úgy jobb ,akkor azt szeretném kérdezni hogy a -lányával járhatok e?
-   -Nem!!!!
-   -Mivan???-kérdeztem döbbenve.
-   -(Neved) menj a szobába!
-   -Nem!!
-   -Menj a szobádba!!! Azonnal!
-   -Megyek! –majd mentem a szobám irányába.
-   -nem engedem hogy a lányommal legyél, ne merj rá gondolni és ne is keresd meg!
-   -Megkérdezhetném hogy miért?
-   -Mert nem engedem hogy egy ilyen „sztár” vagy mi elrontsa az életét!
Amint ezeket a szavakat meghallottam a földre estem és a könnyeim záporként estek az ölembe…